Tartó

Ismered az érzést, amikor körülnézel a lakásban, és sejtelmed sincs, hol lenne esélyed megtalálni azt, amit keresel, és mi lehet a hozzád közel álló dobozhalom mögött? Rendetlenségben élni csak rövid ideig érdekes, azután az ember rájön, hogy rengeteg időt elrabol. Emellett az otthoni káosz sok helyet is foglal: vannak lakások, ahol külön ‘rumliszoba’ van a sok rendezetlen holminak, miközben ezt a szobát hasznos dologra is lehetne fordítani. 

Minden a renddel kezdődik, tartja a mondás. Ha igazi, kellemes otthonban akarsz élni, érdemes megválni mindattól, ami csak porfogóként van otthon, és a fennmaradó holmikat rendszerezetten tárolni.

Ugyanez a vállalkozásodra is vonatkozik. Ha sikerül rendet tartani, nagyobb az esélyed a sikeres munkára. 

A virágok is jobban fejlődnek szépen elrendezve

Sokan kedvelik a szobanövényeket, ám nem kevés otthonban ezek teljesen rendezetlenül helyezkednek el. Ha kapnak egy virágtartó állványt, mindegyikhez könnyebb hozzáférni, locsolni őket. Saját helyükön a növények több fényt is kapnak, mint egymás mögött eldugva. 

Ma már szinte minden tárgyhoz be lehet szerezni a praktikus tároló, rendszerező eszközt, és érdemes is élni ezekkel a lehetőségekkel. Az otthoni alakformálást kedvelők közül a súlyzókat például sokan a földön tartják - ahol időről időre beléjük rúg valaki -, miközben az edzőtermekből ismerős súlyzó állványokat otthon is lehet használni. 

A ruhákat, cipőket, gyerekjátékokat, apróbb holmikat  érdemes szelektálnod aszerint, mire van szükségetek igazán, és zárt tárolókban elhelyezni ezeket. 

Ha már nincs semmi szem előtt, az otthonod teljesen más látványt fog nyújtani. Mindenki meg fogja említeni, milyen rend van nálad - érdemes kipróbálni!

Szűrők

14 Termék

Kétszintes konyhai tároló

Kétszintes konyhai tároló

Speciális ár 5 990 Ft RRP: Normál ár 8 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
92%
5 Értékelés
Tároló állvány, 3 polcos

Tároló állvány, 3 polcos

Speciális ár 7 990 Ft RRP: Normál ár 13 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
3 Értékelés
 Zárható gyógyszertartó doboz

Zárható gyógyszertartó doboz

Speciális ár 15 990 Ft RRP: Normál ár 17 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
3 Értékelés
Előszobafal

Előszobafal több színben

Speciális ár 29 990 Ft RRP: Normál ár 41 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
2 Értékelés
Teleszkópos virágtartó, szürke

Teleszkópos virágtartó, szürke

Speciális ár 21 990 Ft RRP: Normál ár 23 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
2 Értékelés
konyhai fali tároló

Konyhai fali tároló

Speciális ár 12 990 Ft RRP: Normál ár 14 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
1 Értékelés
Asztali monitor és laptoptartó állvány

Asztali monitor és laptoptartó állvány

Speciális ár 13 990 Ft RRP: Normál ár 18 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
2 Értékelés
virágtartó állvány sarokba

Sarok virágtartó állvány

Speciális ár 21 990 Ft RRP: Normál ár 26 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
2 Értékelés
- 44%
Gurulós laptop tartó állvány

Gurulós laptop tartó állvány

Speciális ár 13 990 Ft RRP: Normál ár 24 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
- 10%
mobil fiókos ruhatartó állvány

Mobil fiókos ruhatartó állvány

Speciális ár 26 990 Ft RRP: Normál ár 29 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
- 12%
fekete

Beauty zárható eszközkocsi több színben

Speciális ár 52 990 Ft RRP: Normál ár 59 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
Fa bortartó állvány 40 palackhoz

Fa bortartó állvány 40 palackhoz

Speciális ár 13 990 Ft RRP: Normál ár 19 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
Tárolópolc, fehér

Tárolópolc, fehér

Speciális ár 29 990 Ft RRP: Normál ár 54 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
 3 szintes fa tároló táblával

3 szintes fa tároló táblával

Speciális ár 9 990 Ft RRP: Normál ár 19 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
Értékeld elsőként!
oldalanként