Alinda a magyar internetes kereskedelem élvonalában

Alinda a magyar internetes kereskedelem élvonalában

Egyik legnagyobb sikerünk, hogy a magyar internetes kereskedelem élvonalába kerültünk...

Nagyon büszkén számolunk be arról, hogy az Alinda, a kimagasló hatodik helyet szerezte meg az e-kereskedelem legrangosabb szakmai megmérettetésén, az Év Internetes kereskedője 2019. versenyen, nagyvállalati kategóriában, vagyis a legnagyobb szereplők között. Az Év Internetes Kereskedője Díj verseny legfőbb célja a hazai internetes kereskedelem népszerűsítése és az online vásárlás iránti bizalom kiépítése. Minden olyan magyarországi bejegyzésű vállalkozás részt vehetett a megmérettetésen, amely online kiskereskedelmi tevékenységet folytat. Idén több mint 600 kis- és közép-, valamint nagyvállalat szerepelt a magyar internetezők által jelölt kereskedők között. 

A végső sorrend és a nyertesek kiválasztása egy több körös folyamat volt, amiben a vásárlók, valamint az e-kereskedelmi szakemberekből, szervezőkből és támogatókból összeálló szakmai zsűri is közreműködött.

 

 

Első körben a vásárlók szavazhattak kedvenc webáruházukra, 2019-ben több, mint 48 ezren érezték fontosnak, hogy beszavazzák kedvenceiket a második fordulóba, a magyar 18 év feletti internetezők csaknem 1%-a szavazott. Ebből a szavazásból jutott tovább a legtöbb szavazatot kapott 20 KKV ill. 20 nagyvállalati e-kereskedő cég, akik pályázatot nyújtottak be és ezzel kerültek a következő fordulókba. Ekkor következett egy szakmai zsűri által elvégzett felhasználói élmény teszt és zsűrizés, ahol a szavazó bizottság tagjai kipróbálták és pontozták a weboldalakat. Ennek következtében alakult ki a végső sorrend, ahol nagyvállalati kategóriában az Alinda a hatodik helyezést szerezte meg.

 

Hatodikak lettünk egy olyan mezőnyben, amit a Decathlon nyert meg, ahol az eMag lett a harmadik, a Praktiker a negyedik. Magunk mögött láthatjuk az Euronicset, a Tchibot és a Benu gyógyszertár láncot is. Ez egy nagy szakmai siker, egy nagyon komoly visszaigazolás arról, hogy jó úton járunk, mind a vásárlóink, mind a szakma elismeri is nagyra értékeli munkánkat.

 

Köszönjük, hogy ránk szavaztatok, köszönjük, hogy tovább juttattatok minket a versenyben!

Mi ugyanazt ígérjük nektek, amit eddig is: mindig a szezonnak megfelelő legnépszerűbb termék kínálatot, jó minőségben, bomba árakon, raktárról, akár másnapra kiszállítva.   

 

Köszönjük, maradjatok továbbra is velünk, további jó vásárlást kívánunk!

 

Előző Napozóágy kiválasztás ABC
Következő Bőrönd szett utazáshoz az egész családnak