Vállfa / övtartó

Otthonunkba megérkezve az első, ami fogad minket, vendégeinket, látogatóinkat, a postást vagy éppen a szerelőt az nem más, mint az előszoba. Ez az a helyiség ami megalapozhatja az emberek véleményét lakásunkról. 

Hogyan tehető rendezettebbé előszobánk?  

Több lehetőségünk is van – a rendelkezésünkre álló hely függvényében – arra, hogy egy kis rendszert vigyünk a kabátok, cipők és egyéb induláshoz szükséges kellékek átláthatatlannak tűnő káoszába. Ebben lehet segítségünkre például egy praktikus fogas, vagy egy teljes előszobai fal, melyeket megfelelően kihasználva jelentős változásokat érhetünk el előszobánk megjelenésében, illetve vendégeink első benyomásában. 

Milyen eszközök állnak rendelkezésre előszobánk rendéséhez?

Ahány ház, annyi előszoba, főként a méretüket tekintve. Nem számít azonban, hogy egy teljesértékű szoba, vagy éppen csak egy kis lyuk választja el a bejáratot a lakásunk többi részétől, fontos, hogy rendezett képet mutassunk már a megérkezéstől kezdve. Szerencsés helyzetben vagyunk, ha nagyobb helyünk van, hiszen a négyzetméterek számával arányosan több helyünk van pakolni is. Ilyen helyekre érdemes beszerezni például egy beépített szekrényt, vagy egy könnyebben elhelyezhető, készen kapható előszobafal szettet. Egy előszobafal egyben tartalmaz cipősszekrényt,  ruhafogast, tükröt és polcokat is, így ezeket nem kell külön beszerezned. Belefér az egész család kabátkészlete, téli, nyári cipőkollekciótok, a polcoknak köszönhetően pedig sok minden más is elhelyezhető benne. A legtöbb előszobafal tükörrel is el van látva, így indulás előtt ellenőrizheted, hogy minden pont úgy áll-e, ahogy azt eltervezted. 

Kisebb előszobák rendszerezése

Amennyiben kisebb tér áll rendelkezésünkre, egy mobil fiókos ruhatartó állvány vagy egy mobil fogas nyújthat megoldást a rendetlenség ellen. Kevés olyan apró előszoba van, ahova egy mobil fogas ne férne be, vendégek érkezésekor pedig igazán kihasználható a terhelhetősége. 

Egy közepes méretű előszoba kiváló otthonául szolgálhat egy mobil fiókos ruhatartó állványnak, hiszen a kabátok mellett a fiókjaiban akár kesztyűket, sapkákat vagy éppen kutyasétáltatáshoz szükséges kellékeket is tárolhatsz. Az előszobán kívül elhelyezheted a hálóban is, ahol a frissen vasalt ingek sokáig simák maradnak vállfára akasztva. 

Válaszd ki te is a megfelelő tárolót és tedd esztétikusan átláthatóvá az előszobád, hiszen rend a lelke mindennek! 

Szűrők

1 Elem

mobil fogas

Mobil fogas

Speciális ár 4 490 Ft RRP: Normál ár 6 990 Ft A gyártó által legutóbb ajánlott kiskereskedelmi eladási ár.
100%
3 Értékelés
oldalanként